"Mindenki tudja, hogy fáj felnőni, de mindenki felnő."

"Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek."

"Kiskorunkban a Barbie babával azt játszottuk el, amit mi magunk is át akartunk élni."

"Vajon büszke lenne-e az a kisgyermek, aki voltál, a felnőttre, akivé lettél?"

"Én is voltam gyermek, mondtam mesét, százat. Álmodtam királyfit, hintót meg várat."

"Ki nyúzta meg a macskát? Én.
És ki bántotta a tesónkat? Én.
És ki volt a hibás? A nővérem.
Erre jók a nővérek."

"Most azonban csak romokat láttam. Romokat, amelyeket gyerekkorunkban várakká varázsolt a képzeletünk, romok, amelyek közt annyit játszottunk, s ahol annyiszor kerestem az én kis hercegemet."

"- Ó, a kamaszbánat - bólintott apu merengve.

- Igen, az milyen kedves tud lenni! - értett egyet anyu.

Nem! Nem kedves! Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek, és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves! Tragikus! Egész úton némán ültem, és a szüleimet hallgattam, akik "mókásnak" tartják, hogy éppen meghasad a szívem."

"A gyermekkor egy kinőhetetlen XXL-es nagykabát."

"Furcsa, nem? Amikor kicsi vagy, nagy akarsz lenni, később meg visszakívánkozol a gyerekkorba."

"Tudod mi a legszomorúbb hang a világon? A gyerekek játéka. Ahogy ülsz a szobádban, ablakod kinyitva, és hallgatod az ő boldogságukat, kacajukat. Mintha lenne egy fajta varázs, amihez te már nem csatlakozhatsz továbbra. Valami, amit te már nem érhetsz meg. Egy titkos klub, aminek elfelejtetted a jelszavát. És aztán rájössz, hogy felnőttél..."

"Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába."

"Egy síró kisgyerekként indultam, de tudtam felnövök,
A szülők szava felnevelt, megvigasztalt, ne félj kölyök.
Ha bánt az élet okkal teszi, nem öl meg csak erősít,
Ha megértésből építkezünk, úgy születik erős híd.
De mégis tudom gyakran mentem önfejűen előre,
Csak vitt az út és nem hallgattam barátokra, szülőkre.
A szerencsém elhagyott, minden kettévált a homályban,
A mocsárban feküdtem, miért nem vettem észre korábban.
Hányszor kellett letérnem az útról és eltévednem,
És hányszor kellett megígérnem, soha többé az életben.
Mondd hányszor hagytál magamra a semmiben és csak nevettél,
Tudod hányszor sírtak miattam, és nem szóltál, nem szerettél.
Hányszor könyörögtem fohászkodtam szólj ha hallasz,
Mégsem válaszoltál, máig nem tetted ezt meg de hallgatsz.
Legbelül az álmaimban már szebb a kép a világról,
Gyermekkorom gyere vissza! Már nagyon hiányzol!"

"Egy este amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft.
Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft
Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE..."

"Kisgyermekként elhitted, hogy boldog bárki lehet, s most nem akarod megérteni miért nem megy ez neked. Egy tökéletes illúzió ez az ami maradt, egy tökéletes világból, hol elképzelted magad."

"Emlékeznek arra, amikor kicsik voltunk és véletlenül megharaptunk egy gyereket a játszótéren? A tanáraink azt mondták, "Kérj szépen bocsánatot". Megtettük, de nem gondoltuk komolyan. Mert az a hülye gyerek, akit megharaptunk nagyon is megérdemelte."

"Ilyenek voltunk, vadak és jók, Bűnösök közt is ártatlanok. Ilyenek voltunk, és marad egy jel, Amit itt hagyunk, ha indulni kell."

"Néha olyan jó lenne újból gyereknek lenni... Ha lehorzsolod a térded, az nem fáj annyira, mintha összetörik a szíved..."