„Egyszer majd te leszel az én helyemben… Fájni fog. Ezt garantálhatom… Nem lesz halálos, de azt kívánod bárcsak megölne a kín. Ha ez megtörténik, szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak nem is nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem, ahogy arra vársz, hogy valaki betapassza az űrt a szíveden, amit egy olyan lány okozott, mint amilyen srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de szemem sem fog rebbenni, mikor valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt. Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden emiatt az érzés miatt van. Arról amit tettél velem, nem akarok többé beszélni. Nem akarok rád gondolni, ezért kérlek, ne keress többé, ne játssz velem, ne mosolyogj rám, ne mondd, hogy szeretsz. Nem akarok mást, csak elzárni a szívem egy kis zugába és elfelejteni, hogy valaha is léteztél…”

„Te akartad így. Nekem még szükségem volt rád. Először azt hittem, nem bírom nélküled és így is volt. Volt olyan nap, amikor minden percben újra és újra meghaltam. De túléltem. Itt vagyok. Már nem kellesz. Abban az időben még csak egy kis csaj voltam. Azt hittem szerelmes vagyok, de rá kellett jönnöm, hogy a szerelem nem arról szól, hogy oda vagy valakiért, akit soha nem kaphatsz meg. Bálványozhatod, álmodozhatsz róla lefekvés előtt, de SOHA ne higgy. Ne reménykedj. Az a legrosszabb. Ha hagyod odáig elfajulni a helyzetet, már menthetetlen vagy. Ahogyan én is…”