"A kisgyerekek hangosan visítanak és kiabálnak, hogy mindenki értesüljön gondjukról, bajukról, bánatukról. A nagyok már némán üvöltenek, nehogy valaki meghallja őket."

Sárközi Erika

saját idézet, kérlek, csak a nevemmel együtt vidd!

"Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy."

Teri, négy éves

"Egy csecsemő csak mosolyog: nem mérlegeli, ki méltó a mosolyára és ki nem. Mi is újratanulhatnánk mosolyogni, még mielőtt bármit megítélnénk."

"Minden anya előbb-utóbb rádöbben, a gyereke jobb ember, mint ő. Erről azonban mélyen hallgat."

Gyermeki törődés egy felnőttel; nincs az a mennybéli találmány, ami magasztosságban felérhetne ezzel.

"Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké."

"Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek."

"Vajon büszke lenne-e az a kisgyermek, aki voltál, a felnőttre, akivé lettél?"

"Megszületünk, s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág – aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás."

"Egy napon majd mi is igazi felnőttekké válunk, és talán ha ránk néznek, el se hiszik majd, hogy mi is gyerekek voltunk egyszer."

"Egy hatéves kisfiú, útnak indult éjszaka a pedálos kisautójával. Németországban találtak rá az autópályán. A rendőröknek ezt válaszolta: Elment megnézni a csillagokat..."

"Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk..."

"Két csecsemő beszélget:
- Szia. Te fiú vagy, vagy lány?
- Fiú.
- Honnan tudod?
- Ha kimegy a nővér, megmutatom.
A nővér elhagyja a termet, a kisbaba felrántja a takarót.
- Látod? Kék a zoknim!"

"Két óvodás megy haza. Megszólal az egyik:
- Kisszisza, kisszisza!
- Mi van, nem bírod kimondani, hogy matka?!"

"Tudod mi a legszomorúbb hang a világon? A gyerekek játéka. Ahogy ülsz a szobádban, ablakod kinyitva, és hallgatod az ő boldogságukat, kacajukat. Mintha lenne egy fajta varázs, amihez te már nem csatlakozhatsz továbbra. Valami, amit te már nem érhetsz meg. Egy titkos klub, aminek elfelejtetted a jelszavát. És aztán rájössz, hogy felnőttél..."

"Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot."

Ady Endre

"A terhes nő hasában két baba beszélget. Az egyik kérdezi a másiktól:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után is valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után! Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a szájunkkal ezsünk majd.
- Hát ez ostobaság! Lábon menni nem lehet. Szájjal enni? Ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de valami biztos lesz! Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint ahogy itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még senki nem tért vissza! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben...
- Én pontosan nem tudom, milyen lesz ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a Mamát, és Ő majd gondoskodik rólunk.
- A Mamát? Te hiszel a Mamában? S szerinted Ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- Nos de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogyan énekel, és azt is érezzük, ahogyan simogatja körülöttünka világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi Élet még csak ezután vár ránk..."

"Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába."

"Egy este amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
Összesen: 4800 Ft.
Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft.
Összesen: 0 Ft
Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE..."