"Ahogy szűnik a varázs, múlik a szerelem, s végül olyan fénytelenné és üressé válik, mint egy villanykörte, mely nem kap már áramot. Sötét lesz. Hideg. S akire egykor úgy néztél, hogy meg tudtál volna halni érte, most idegen lesz, közömbös ismerős - egy másik ember."

Müller Péter

"A tengerbe vissza-visszatérő vizek "belehalnak" a tengerbe. Valójában azonban nem szűnnek meg - csupán hazatalálnak."

Pilinszky János

"Van olyan, hogy valaminek vége van. Persze. És visszanézve rájössz, mi volt elmúlásában saját szereped és felelősséged. Ha ezt össze tudod rakni, könnyebb elfogadni és továbbmenni."

"- Nem szeretsz már?

- Nem tudom. Azt hiszem, még mindig szeretlek. Csak éppen nem érzem."

Azt észre se veszed, amikor a halottak valóban rászánják magukat, és elhagynak. Épp azt akarják, hogy észre se vedd. Legföljebb úgy érzékeled őket, mint egy suttogást, egy elcsituló sustorgás rezgéshullámait. Egy előadó- vagy színházterem végében ülőhöz hasonlíthatnám, akit senki se vesz észre mindaddig, amíg el nem hagyja a termet. Akkor is csak az ajtó közelében ülők figyelnek fel rá, a többiek számára olyan, mint egy megmagyarázhatatlan fuvallat a zárt teremben.

"A szivárványos, közelítő halálban velem lesz az, aki végig szeretett, de te ki tudja, hol leszel?"

"Egy fél éve már, hogy kihunyt egy fény. Csillagként szállt, de emberként élt."

"Nálad megszakadt, mi bennem máig él."

"Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai, amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna."

"De miért van, hogy tényleg itt vagy, és mégis érzem, hogy hiányzik a szikra? Volt már, hogy jobban fáztam, ha átöleltél, másra vágytam..."

"- Ugye még kifog sütni a nap? Még találkozunk?! Igaz? Nem fog elmúlni soha... Mondd, hogy nem fog!

- Nem mondhatom. Egyszer mindennek vége lesz. Nekem is, Neked is. El fog jönni az az idő, amikor nem foglak többet hazakísérni..."

"Forgandó a világ, nem örök hát a szerelem se."

"Csak pár évet, pár hónapot,

a végtelenben egy napot

Alszol egyedül gyermekem.

Csak egyet álmodsz, és jövök,

A földön itt misem örök,

S melletted leszek újra én.

És rád roskadok, Mindenem.

Ott messze túl a Mindenen,

Ott újra eggyé forradunk.

Köröttünk zeng a végtelen,

De túl a földi életen

Nem érhet többé semmi vész.

S újra viselem gondodat,

Csak még pár földi dolgomat

Elvégzem, s aztán jövök.

Addig az álmod szép legyen,

A másvilági réteken

Szebbek talán az álmok is.

Aludj, aludj, s már ott vagyok,

A végtelenben egy napot

Aludjál addig, gyermekem."

Várnai Zseni: A végtelenben egy napot

"Csak azért sírok, mert a világból kimúlt, de a szívemben még mindig él."

"De tudod, hogy nem tart örökké, hiszen volt már annyi jel, hogy ami egyszer volt, újra nem jön el."

"Nem fogadom el, hogy minden véget ér,
Hogy egyszer csak eltűnik és vissza sosem tér..."

"Saját halálunk sose fáj úgy,
mint mások halála.
Ó, könnyű neked,
elbírod nélkülem a sírt, de
bírjam, nélküled, az életet?"

"Túl késő sírni, elmúlt már, túl késő, elszakadt ez a szál, túl késő, ennyi volt, ami csak rólunk szólt..."

"Tudod, mi múlunk, nem az idő."

"Tudod, van, hogy elmegy és nem hagy semmit maga után. Nem búcsúzik el, nem ír levelet. Egyszerűen csak kisétál az ajtón. Te azt hiszed, viccel, nem gondolja komolyan. Vársz, hogy majd nyílik az ajtó és belép. Nem érdekelne a magyarázat: hol volt, mit csinált. Te csak folytatni akarod ugyanúgy. De az ajtó nem nyílik, a telefon nem csörög, és Te ráébredsz, magadra hagytak. Vádolod őt, majd magadat. Keresel valamit, amibe kapaszkodhatsz, amiben reményt lelsz. Meglátod, hogy a kedvenc poharát a szekrényben hagyta. Újra hinni kezdesz, hogy majd eszébe jutsz, és igen hiányozni fogsz neki, végül rájön, hogy nem élhettek egymás nélkül.

Mindennap áttörölgeted a poharat, tisztán tartod, hisz bármikor visszatérhet és ismét forró tea mellett beszélgethettek órákat, vagy egyszerűen csak egymás karjában fekhettek az ágyban. De nem jön. Egyre keservesebben telnek a napok. Majd valakitől megtudod, hogy Ő már nem él, nem élvezheti az életet. Rádöbbensz, hogy hiányzik és mennyire szeretted, de már késő, mert nem mondhatod el neki. Összetörik a lelked. Próbálod tartani magad és nem sírni. Otthon aztán földhöz vágod azt, ami reményt adott. Az apró kék poharat."