2011. január 31., hétfő

"Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szó, egy egész élet folyamán tartó sebet üthet a másikban.
Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak.
Idővel meg fogod tanulni azt, hogyha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága már soha többé nem lesz olyan erősségű.
Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok, akik tegnap még veled voltak, és most már elmentek, nincsenek.
Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni – egy sírás előtt kimondva –, teljesen értelmetlen."
"Tudod milyen az amikor nem tudsz megszólalni a másik ember mellett és csak hallgatod a másik lélegzetét, szívverését, érzed az illatát? Annyira sok mindent akarnál kérdezni de nem tudsz mert leköt hogy megsimogasd az arcát, fogd a kezét, érezd minden mozdulatát."
"Legjobb barátok... Te harcolsz, én harcolok. Te megsérülsz, én megsérülök. Te sírsz, én sírok. Te leugrasz egy hídról, én fogok egy csónakot és megmentem a hülye segged!"

2011. január 30., vasárnap

"Ha valaki egyszer belopja magát a szívedbe, örökre ott marad."
"Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!"
"Ritka a sima, jól időzített búcsú, amilyet az ember remél."
"Rájöttem néhány dologra. Ha az életünk pontosan úgy alakul, ahogy szerettük volna - és állítólag ez a sikeres élet ismérve - nos, ebben az esetben néhányan azt gondolhatják, hogy kudarcot vallottam. Egyvalami számít. Hogy a csalódások miatt ne a keserűség uralja az életünket. Tanuljuk meg elengedni a múltat. Ha elönt minket a sötét kétségbeesés, fogadjuk el, hogy nem fürödhet minden napunk fényben. Jusson eszünkbe: csak az éjszaka fekete egén világítanak a csillagok, és azok a csillagok egyszer majd hazavezetnek minket. Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el, ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól. Sokszor éppen az tartogatja számunkra a legnagyobb örömöt, amitől a legjobban félünk. (...) Ki tudja, kit hová sodor az élet. Az út hosszú, de végül is... maga az utazás a cél."
"Minden jó kapcsolatban van egy vágyakozó és egy elfogadó. (...) Az egyik vágyakozik valaki után, aki felette áll, a másik pedig elfogad valakit, aki rangján aluli."
"A test erős marad, ha a szív küldetést kapott."
"Someday, somewhere, somehow, me and you."
"Don’t get it right, just get it written."
"Love made you a liar."
"You mustn’t be afraid to dream a little bigger, darling."
"Peace begins with a smile."
"Happiness is when what you think, what you say, and what you do are in harmony."
"Azok a nők, akiknek van egy kis eszük, általában szörnyen kegyetlenek."
"Az igazi ellenségeink bennünk laknak."
"Nem tudtam elképzelni, hogy elhagyjam, ám azt sem, hogy vele maradjak. Nem akartam bántani senkit és semmit. Csak csendesen ki akartam osonni a hátsó kapun, mindenféle ceremónia és következmény nélkül, hogy aztán meg se álljak az óceán túlsó partjáig."
"Börtönre van szükségem ahhoz, hogy szabadságról álmodozhassam."
"Az álom nem képzelet, hanem a valóság más nézőpontból."
"Egy ártatlan szikra, mi mindent porig éget,
És a híd, mi köztünk épült, most már el sem ér téged."
"Bármit meg tudnék tenni, hogy megmutassam, mennyit érsz nekem... de nem fogom!"
"Ellenség, jóbarát, végeztem veletek. Senkit nem gyűlölök, senkit nem szeretek..."
"Tévedtél, kész, ennyi. Hibázni emberi dolog, megbocsájtani tudok, de felejteni nem fogok..."

2011. január 28., péntek

"Mellettem állsz, de érzem távol jársz.
A zene andalít, csak nékünk szól.
Még át is ölelsz ez a perc enyém,
Átjár a boldog remény.
Egy édes tánc, egy furcsa bús románc, egy könnyes búcsúzás.
Nincs folytatás.
Itt állsz, és vársz még. Én is várok rád.
Úgy fáj, a szívembe tép.
Százezer féltés, bár ölelsz ma még.

Úgy fáj hogy nem vár a híres happy end.
Szép volt az álom, de mond hova ment?
Most még, még itt vagy, és ez a perc oly szép.
Ma még, most még, most még.
Mi várhat még rám, ha messze mész, csak kín és gyötrődés.
Még úgy fáj, hogy nem vár a híres happy end.
Szép volt, de nagyon fáj most ez a csend.
Itt álltunk közel, volt sok boldogság.
Itt állsz még vársz, de nincs tovább."

2011. január 27., csütörtök

"Do you know that there’s still a chance for you ‘cause there’s a spark in you?"
"You were born an original. Don’t die a copy."
"When somebody loved me, everything was beautiful."
"Elmondok mindent, ami fáj. -
Felírom, hogy el ne felejtsem,
a kútágasra, a hodályfalra,
hogy nagyon sokat szenvedtem..."
"Lehet, hogy később kiábrándulunk, és rájövünk, hogy mégsem ő az igazi - de amíg szeretünk, addig a pár napig vagy hónapig, bizonyosak vagyunk benne, hogy "Ő az!" A szerelem élménye ezt az érzést szabadítja föl mindannyiunk lelke mélyéről: Nem vagyok többé félbetépve! Megtaláltam a lelkem másik felét!"
"Van az úgy, hogy semmi sem jó.
És van az úgy, hogy lenni sem jó.
Hát gyere mondd, hogy akarod még!
És ezer év sem téphet szét."

2011. január 26., szerda

"Kell egy jó barát, ki melletted áll,
S mindig megtalál, ha elveszel,
Hidd el, hogy kell, kell egy jó barát,
S ha szükség van rá helyetted énekel..."
"Mindenki ugyanazon a nyelven mosolyog."
"Soha senki nem fogja megnyerni a nemek csatáját. Túl gyakori a barátkozás az ellenséggel."
"Az ember egész életében gyermek marad, csak a játékai változnak."
"Amikor azt mondom: 'Tudok vigyázni magamra', azt várom, hogy fogd meg a kezem, nézz a szemembe, és azt mondd: 'Tudom... de azért itt vagyok, ha mégsem...'"
"A szerelem is egyfajta méreg. Megfertőzi a vért; átveszi az uralmat az elme felett; eluralkodik a testen."
"Voltak tündérmesék, és benne hercegek, de ma már csak rémálmok, s elmebetegek."
"- Írj neki!
- Nem fogok. Neki kell utánam jönnie...
- Akkor elveszíted.
- Nem. Ha ő nem keres, akkor mindketten elveszítettük egymást..."
"Te vagy a fiú, szóval neked kell megszerezni engem; ha nem írsz rám, vagy nem hívsz fel... akkor ma se beszéltünk."
"A warm smile is the universal language of kindness."
"I know I’ve made a lot of mistakes, but I don’t regret making any of them. Because if I hadn’t made them, I wouldn’t have learned how to make things right."
"Superman egy elkényeztetett vállalkozógyerek, akinek minden alapból sikerül és aki azt flesseli, hogy minden nap megmenti a világot, közben egy nőt nem tud felszedni. A cuki kis Mario meg ugrál a kis téglákon és néha leesik, de egyre ügyesebb lesz, és ha kudarcot vall, újrakezdi, és örömmel szökdécsel a világban, aztán végül úgy kiokosodik, hogy minden pályát simán megcsinál. A világot nem menti meg, de leköt néhány évre, ahogy emlékszem. Plusz az életre is megtanít. Nem lehet úgy Mariózni, hogy Mario egyáltalán nem eshet le, hanem tökéletes biztonsággal végiggyalogol a pályán. Őszintén, élveznéd? Na, látod, hogy nem. Hát akkor a sorsodtól se várd el, hogy ilyen hülye, unalmas minimál-forgatókönyvvel találjon meg. Aztán kiderül, hogy a legutolsó pályának nincs megoldása, és akkor már nem is érdekel az egész, elmész doomolni. Így hal meg Szupermárió, boldogan és röhögve, csak amiatt, mert már nincs több dolga az életben, nincs olyasmi, amivel hasznos lehetne."
"Ha valaki egyszer belopja magát a szívedbe, örökre ott marad."
"Az ember néha éppen azon az úton találkozik a végzetével, amelyen el akarja kerülni."
"Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!"

Ady Endre
"Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot."

Ady Endre
"A zene és a szerelem boldoggá tesznek."
"Akkor kedves az élet, ha az összes baj és fene ellenére is szerelmesen érzed, hogy viszont-szeret."
"Az életben nemcsak szerelem, de barátság is születhet első látásra."
"Mindig van valaki, aki pontosan arra vágyik, mint te."
"Olyan pasi kell nekem, aki robban, ha azt hiszi, hogy elveszíthet."
"Az élet padlóra küldhet, de rajtad kívül más nem döntheti el, hogy felállsz-e."
"Minden jó kapcsolatban van egy vágyakozó és egy elfogadó. Az egyik vágyakozik valaki után, aki felette áll, a másik pedig elfogad valakit, aki rangján aluli."

2011. január 23., vasárnap

"Fiú: Megölelhetlek?
Lány: Csak ha ezekután mindennap megölelsz.
A fiú bólint egyet. Egy hét múlva...
Fiú: Megcsókolhatlak?
Lány: Csa ha ezeután mindennap megcsókolsz.
A fiú ismét bólint... ismét egy hét telik el.
Fiú: Ez nem fog menni...
Lány: Miért?
Fiú: Meguntam az ölegetést és a csókolgatást. Mindennapi szinten ez már unalmas...
Lány: Pedig én adtam neked egy dolgot, amit nem kérdeztél meg, mégis mindennap veled volt.
Fiú: Mit?
Lány: A szívemet... Neked adtam, de te most készülsz széttörni.
Fiú: Csak vissza szeretném adni... Fogd fel így.
Lány: Egy ember szívét nem lehet csak úgy visszaadni, ez olyan, mint az étteremben rendelt étel. Megkapod, de ha nem ízlik, nem adhatod vissza. Ki kell dobnod."
"‎Vajon, elkap-e valaki majd, amikor zuhanok,
Vajon a napok mától üresen érnek véget
Vajon, meddíg tart ez a kín, ami belűlről éget?
Vajon elmúlik-e valaha a lelkemből a félelem
Vajon rájövök-e, hogy itt már miért kevés az értelem?"
"Minden érzés hozzád láncol, bárcsak tudnád, hogy hiányzol..."
"If you can not be a poet, be the poem."
"There are no strangers here; Only friends you haven’t yet met."
"If you tell the truth, you don’t have to remember anything."
"Be the change that you wish to see in the world."
"Nincs már egy reményem,
Szívemből már régen
Eltüntek az álmok..."

Ady Endre
"A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen."

Ady Endre
"Az eszedért is rajongok. Azt hiszem, mindenednek rajongója vagyok. Tán még a hibáidat is kedvelem."

2011. január 22., szombat

"Csak egyszer látnék bele a fejedbe... Hogy tudjam mit és hogyan gondolsz..."
"Pont olyan vagy, mint azok, akiken régen nevettünk..."
"Amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből..."
"A viszonzatlan szerelemnél csak egy rosszabb van, ha nem vagy benne biztos, hogy tényleg viszonzatlan."
"Close your eyes, so they don't see the tears."
"It is better to be hated for what you are than loved for what you are not."
"I know it is a bad thing to break a promise, but I think now that it is a worse thing to let a promise break you."
"Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még?"
"Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt mi sem örök,
S melletted leszek újra én."
"Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem."
"Tudja, hogy már nem érdekel. Vagy érdekel? Hiszen meggyűlöltem. De érezteti velem, hogy hozzá vagyok kötve. Hozzáköt az, amit együtt követtünk el."
"A szél ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát."

Ady Endre
"Az álmok nem olyan kellemesek, ha az ember tudja, hogy soha nem válhatnak valóra."

2011. január 21., péntek

"Csak arra kérlek, ezt a szép napomat
Őrizd meg... amíg megteheted,
És ne rontsd el most az életemet."
"Húzz vissza bátran, ahogy mindig teszed,
csak akkor tarts ott, míg magamtól el nem megyek."
"Boldogság az, amikor az ember megérkezett, behúzza evezőjét és azt mondja: megérkeztem, nem megyek tovább."
"Néha nem tudjuk a múltat egyszerűen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben."
"Némelyik embertársunkat könyv alakban kéne tartani, hogy időnként átlapozhassuk bizonyos fejezeteit."
"Egyszer, ha minden jó lesz, és visszatekintek a múltra, meglesem a boldog pillanatokat, és átélem őket újra..."
"Legalább te legyél megértő velem!
Csak egy kicsit hagyjál békén,
Csak egy percre fogd be a szád,
Kérlek, kapcsold ki a tévét,
Aztán odafigyelek rád.
Csak egy kicsit legyél kedves,
Csak egy percre ölelj át,
Kérlek, légy egy kicsit csendben,
Halljam a szíved ritmusát..."
"Amikor az élet száz okot add arra, hogy sírj, mutass fel ezer okot arra, hogy mosolyogj!"
"Látod a maszkot, de vajon, a lányt is észreveszed mögötte?"
"Can you help me remember how to smile?"
"Here I am just drownin' in the rain,
With a ticket for a runaway train."

2011. január 20., csütörtök

"Foszlik a vágy, az öröm, de azt ami volt: köszönöm."
"Csak szeretnék egy embert, aki majd fél elveszíteni."
"Nem akarok az egész életed lenni, csak a kedvenc részed..."
"Az ördög csak a vevő - mi vagyunk az eladók."
"Ne próbálj meggyőzni senkit semmiről. Ha valamit nem tudsz, kérdezz, vagy nézz utána. De ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának."
"Bármit megtehet, gondolhat vagy hihet az ember, a kisujjában lehet a világ összes tudása, ha nem szeret, semmit nem ér."
"Csak az keresi a misztikumot, aki menekül a valóságos problémák elől."
"És amikor az ember sötét időket él át, és találkozik egy halvány reménysugárral, akkor muszáj, hogy a bokájánál fogva, szorosan ragadja meg azt a sugarat, és mindaddig el se engedje, amíg az ki nem húzza a posványból - és ez nem önzés, ez kötelesség. Életet kaptál; kötelességed (és mint emberi lény, jogod is), hogy találj valami szépséget ebben az életben, nem számít, milyen csekélységről van."
"Szüntelenül ellentmondásos érzésekkel küzdünk, és úgy érezzük, szétszakítanak bennünket egymásnak ellentmondó vágyaink: hiszen egyszerre vágyunk a szabadságra és a közelségre. Alig adtuk át magunkat teljes valónkkal a szenvedélynek, a következő pillanatban már meg is ijedünk tőle."
"Neked nincs mit vesztened. A legtöbben azért nem engedhetik meg maguknak, hogy szabadon szeressenek, mert túl sok minden, múlt és jövő forog kockán. De neked csak a jelen van."
"Az ember nemcsak a szájával hallgat vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is."
"Minden őrült azt hiszi magáról, hogy normális."
"Néhány hazugság megment a szeretted elvesztésétől."
"Lementem a lépcsőn, és közben mindenhol és mindenben az együtt töltött évek nyomait láttam. Betöltötték az egész házat, és egyáltalán nem értettem, hogyan képes szerelem és megszokás azzá a furcsa eleggyé összesűrűsödni, amit úgy hívunk: élet."
"Észrevettétek a hegeket, amiket magatok mögött hagytatok? Nem. Valószínűleg nem. Mert a legtöbb szabad szemmel nem látható."
"Nehéz csalódottnak lenni, mikor azt kapod, amire eleve számítottál."
"Hogy élhet így bárki ezen a bolygón, ezekben a testekben, amiknek az emlékei nem maradnak a múltban, ahova tartoznak?"
"Mégis, néha úgy érzem, sok ez már nekem, ennyi elég,
Szarnék a világra, ennél feljebb emelkednék..."
"Valami nem jó, de nem ezt mondtad, mikor még mindkét kezemet fogtad."

2011. január 19., szerda

"Érzem az illatod, érzem a tested, van hogy mellettem vagy, mégis kereslek. Nem tudom, mit akarok, azt sem, hogy mi van, csak átölelnélek és csókolnálak halkan..."
"The smile on your face exactly seems like yesterday but now it's not for me."
"Majd egyszer visszanézel, és azt mondod: a picsába, ez a lány tényleg igazán szeretett!"
"A terhes nő hasában két baba beszélget. Az egyik kérdezi a másiktól:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után is valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után! Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a szájunkkal ezsünk majd.
- Hát ez ostobaság! Lábon menni nem lehet. Szájjal enni? Ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de valami biztos lesz! Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint ahogy itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még senki nem tért vissza! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben...
- Én pontosan nem tudom, milyen lesz ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a Mamát, és Ő majd gondoskodik rólunk.
- A Mamát? Te hiszel a Mamában? S szerinted Ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- Nos de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogyan énekel, és azt is érezzük, ahogyan simogatja körülöttünka világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi Élet még csak ezután vár ránk..."

2011. január 18., kedd

"Nem csókolóztam vele, csak a szájába suttogtam."
"Segíts kérlek abban, hogy el tudjalak feledni, bár hiába is döntöttem el, tudom, hogy ez nem ennyi..."
"Ezzel a nappal vége mindennek, már nem érdekel,
Bámulok előre, ez most túl nehéz teher... "
"Én csak száguldok szimplán, most nem érdekel semmi
Ez az az érzés, amit nem tudsz tönkretenni!"
"Nő: Jó volt a szeretkezés. Most fekszünk egymás mellett, elgondolkozva néz fölfelé. Aggódom. Vajon miről gondolkozik? Biztos a kapcsolatunkról. Ó jaj, ráncolja a homlokát. Biztos döntésre jutott. De nem szól. Csak összeszorítja ajkait. Mérlegel, számítgat. Biztos végigfut agyán, hogy már két éves a kapcsolatunk. Talán azt is észrevette, hogy egy kicsit meghíztam. Nem szól semmit. Csak néz felfelé szigorú arccal...
Férfi: Ott a plafonon az a légy. Mászkál. Vajon hogy a francba nem esik le?"

2011. január 17., hétfő

"A barátságot mindig felpróbálja az élet, de elpattan a gomb, ha nem stimmel a méret..."
"It’s not easy to believe."
"The only way someone can leave you is if you let them."
"Miért van az, hogy azt látjuk, amit hinni akarunk, és nem hisszük, amit látunk?"
"Mikor talán már minden elveszett,
Sok jóságomból nem maradt meg semmi
És nem tudom már magamat szeretni.
De itt van és olyan jó a kezed."

Ady Endre
"- A boldogság relatív - mondtam. - És csak utólag ismerhető fel. Sose tudjuk, hogy boldogok vagyunk, csak azt, hogy boldogok voltunk."
"Valahányszor magamra hagyott egy pillanatra, a magány lesben állt, éles karmait belém meresztette, és amikor már majdnem megfulladtam, ő akkor toppant be és mentett meg engem."
"Mindig és mindenhol,
Bárhol járnék,
Elkísér egy árnyék,
Így szép..."
"Nagyon hiányzol, de tudom, hogy egyszer találkozni fogunk, és tudom, akkor már soha nem hagyjuk el egymást, igaz egy másik helyen, de örök időben..."
"Más a törvény, mert más a föld,
Valaki ma este is csőre tölt,
És vérszínű lesz az éjszaka,
S végleg eljön a halál évszaka,
És nincs esély, hogy ez változik,
Meghalnak az álmok itt,
Mert rossz helyen és rosszkor vagyunk,
Csak egy a biztos, a TEGNAPUNK!
Nem számít, semmi nem számít,
Nincs hova szökni, hát megszoksz bármit,
De nem lehet sohasem felejteni,
A régi dolgokat nem szabad ejteni,
Mert gyémántok, nem koszos kövek,
Ragyognak bennünk, bármi is jöhet,
Órák, percek és pillanatok,
Megmaradnak a szép napok."
"Te vagy minden szó,
Örök állandó,
Te vagy minden szín,
Öröm és vad kín,
Soha nem múló.
Ez is Rólad szól,
Hogyan mondjam jól,
Te vagy minden dal,
Mosoly és sóhaj,
Te vagy mindenhol…"
"Csak egy újabb hír volt a sok között,
Hogy egy jó arc végleg elköltözött,
Pedig nem akart menni, én megesküszöm,
Csak átlőtték, átlökték a küszöbön,
Őt is, mint sok ezer mást,
És nem magyarázták az őrült húzást,
Jöttek, lőttek ez volt a dolguk,
Állati ösztön, az emberi sorsuk.
Mit mondjak, bénák a szavaim,
Ütni kéne egy nagyot most valamin,
De nem lesz jobb, megmarad a sokk,
Semmit se tehetek, ez nem túl sok,
Hát mondok egy imát, gondolok Rád,
Itt maradsz velem egy életen át,
Mert emlékszem most is mindenre,
Úgy néztem Rád, mint Istenre!"

2011. január 15., szombat

"Az Alzheimer kór jó oldala, hogy mindennap új emberekkel találkozol."
"Valószínűleg nem véletlen, hogy a nagy mesemondók mind férfiak voltak..."

2011. január 14., péntek

"Ha volna még, ha volna még egy percem helyre hozni,
Ha volna még, ha volna még egy végső vallomás..."
"Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,
amin át a szívem visszaránt."
"Csalódtam bennük és mindenben,
Csalódtam bennük csak benned nem,
Új lángok égnek a szívemben."
"Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, he érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged."
"Lehetnél akár a hű, a hű kedvesem. De nem vagy hű, csak néha kedves..."
"Csak várom, hogy üzend, hogy vársz."
"És emlékszel, ugye, a lányra,
Aki oly sokáig várta,
Hogy beleszeressen végre valaki?
S hogy a valaki Te lettél,
Arról nem is igen tehettél,
De azért nem kellett neked kétszer mondani."
"Azt hittem minden éj, minden nappal mi ketten,
Eltévedtem, itt ülök most egy sötét rengetegben.
A parton üldögéltünk, átöleltél karjaiddal,
Most meg éget a kín, szétszáll hamvaimmal.
Minden mire egyszer, azt hittem, hogy igazi,
Nem fáj, de miért pont én nem várhatom?
Hogy megértse valaki bánatom.
Ne menj még el! Ne menj, csak ölelj
Még nem búcsúztál el, még nem készültem fel,
Még nem tudom mi vár, hova sodor a sors,
De hogyha mennem kell, vigyázz rám.

Soha többé, nem megyek a szívem után már,
Egyszer elhittem a mesét, hittem tárt karokkal vár,
Amire vágyom, miről álmodtam,
Minden emlékem itt hever előttem egy sáros lábnyomban.
De vigasztal magányomban a tudat, élni szeretnék,
Nem pedig eltűnni, hisz eljöhet aki szeret még,
Mosoly is költözhet-e házba, ha még eljutok,
De a gondok elől elfutni a halálomig nem tudok."
"Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem.

Emlékezz mennyire szerettél,
Mennyire fájt mikor elmentél.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem"
"Meddig él a régen várt csodám veled?
Gyönyörű még, amíg csend van benned.
Hát menj, ha hív a szó, mi szívedig hatol
S ereje így, kilök a pillanatból.

Nem az arc, nem a hang, nem a kéz
Mi fáj, ha holnap nincs itt már.
Ez a perc, ez a nap, ez az év,
Mit elszalasztottál."
"Van-e olyan szép a messzeség,
Hogy ne legyen az túl nagy veszteség,
Mit ellopsz, amit eldobsz,
Ami itt és most még benned él.
Van-e olyan kín, mit át nem élsz,
Ha valamire várva elcserélsz,
Nincs máshol, nincs máskor,
Mert csak itt és most van jól.

Nem a csend, nem a zaj, nem a fény,
Mi fáj, ha másról szól.
Ez a perc, ez a nap, ez az év,
Mi nincs tovább, mert itt és most van jól.

Várni rád nem nagy áldozat nekem,
Egy életen át köti a vágy a lelkem.
Csak az fogy el, mit együtt végig élhetnénk,
És sose leszünk, akik együtt lennénk."
"We say goodbye in the pouring rain
And I break down as you walk away.
Stay, stay.
'Cause all my life I felt this way
But I could never find the words to say
Stay, stay."
"Utazzunk el a végtelenbe, ahol sohasem találhatnak ránk."
"Tudod, én akkor is szeretlek, amikor alszol - amikor nem gondolsz rám..."
"A torkom összeszorul,
Járni alig bírok.
Az útra napfény borul,
Ha rád gondolok sírok!
Nincs már miben hinnem,
Ráuntam a tájra,
Nekem senkim sincsen
Most látsz utoljára."
"Fáj a fejem, a szívem túl nagy,
És nem tudom, nem tudom hol vagy.
Forog a világ, elfolyik minden
Nekem senkim, de senkim sincsen!"
"Vérrel írom a falra,
Ne hagyjatok egyedül!
Miért nem érti meg senki?
Így biztos nem sikerül!

Szemembe könnyet csalnak
Az utolsó éjszakák.
Szükségem van rátok
Már nem bírom tovább!"
"We read to know that we are not alone."
"Love look not with the eyes, but with the mind."
"When things are really special, it makes it that much harder to let go."
"One good thing about music, when it hits you, you feel no pain."
"We believe that people with passion can change the world for the better. That’s what we believe."
"Love never dies a natural death. It dies because we don’t know how to replenish its source. It dies of blindness and errors and betrayals. It dies of illness and wounds; it dies of weariness, of witherings, of tarnishings."
"A boldog emberek hamar elfelejtik, hogy milyen is volt, amikor még nekik is gyötrődniük kellett."
"Gyűlöllek, mar a védtelen harag,
elfordulok, hogy meg ne lássalak,
félek, fagyok, borzongok, engedek,
fogam megkoccan, nehogy kérjelek:
szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
kezdődjön újra bennünk a világ,
az ősi ködben két felhőgomoly
egymás felé húz, borulj rám, omolj,
összecsapásunk villám, néma csók,
csak te! csak én! borulók, lázadók,
belőlünk szülessen a csóvás fény,
mindenben te és mindig újra én!"
"Az élet egy hosszú dal; olyan sok változata van, és sosem tudhatod, milyen lesz a következő dallam."
"Egy bölcs szerint a boldogságnak három fő összetevője van: amit teszel, amit szeretsz és amiért reménykedsz."
"Minden férj istennek képzeli magát. Csak az asszonyok ne lennének ateisták."
"A nők többet gondolkodnak azon, hogy min gondolkodnak a férfiak, mint amennyit a pasik egyáltalán gondolkodnak."
"Olykor meg kell érinteni a mélység fenekét, nehogy elfelejtsük, merre van a fölfelé."
"A jó barátnő leteszi az embernek az óvadékot. A kitűnő barát együtt szalad az emberrel a rendőrség elől, és azt rikoltozza, hogy 'Hű, ez meleg helyzet volt.'"
"Mindenki döntse el maga, hogy mennyi bűnnel tud együtt élni."
"Elég nagy szívás, ha az ember kételkedik a barátaiban, és csak egy-kettő van belőlük."
"A lélekben ötvenszer annyi kitartás van, mint az izmokban."
"Az ember soha nem tanul abból, amit mások mesélnek neki, mindent magunknak kell átélnünk."
"Az emberek őrültnek tettetik magukat, hogy azt csinálhassák, amit akarnak."

2011. január 12., szerda

"Amikor temetnek, hiába sírsz.
Addig mosolyogj, amíg élek!"
"Mi, emberek olyan angyal-jelöltek vagyunk, akik dühösek is tudnak lenni. Nem baj az. De ha észnél vagy, indulatod habját gyorsan lesöpröd. (...) Ha időnként mégis elbuksz, jusson eszedbe, hogy csak ember vagy te is. Éppúgy, mint aki megbántott."

2011. január 11., kedd

"Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret."
"Nem az az erős, aki nem esik el. Hanem az, aki mindig feltud állni!"
"Hé, soha ne higgy olyan élőlénynek mely hat napig, vérzik, mégsem pusztul el..."
"Elkezdett idegesíteni, hogy idegesít ha nem vagy itt... Mert ez biztos jele annak, hogy ez már nemcsak kémia részemről. Menj el, nem akarlak többé látni! Ne mosolyogj rám, ne légy vicces, aranyos, kedves, okos, vonzó... nem akarom ezt. Nem tudom mikor fúrtál magadnak helyet belém, biztos csak egy pillanatra fordítottam el a fejem, vagy rágyújtottam épp, vagy csukott szemmel kortyoltam egyet a sörömbe, nem tudom. Csak azt, hogy nem tetszik. Mert úgy vagy velem, hogy nem vagy velem. És azt hiszem nem is akarsz. Csak szikrákat kapok el belőlünk és azt is csak ritkán, csak diszkréten.
A legszomorúbb, hogy tudom, azt sem értenéd meg amit most hablatyolok itt, szóval egyszer szeretném megfürdetni, átöltöztetni, beparfümözni a mondandóm és a kezedbe nyomni. Egyszer, majd, talán, de csak hogy kitehesd a polcra és néha elmosolyodj rajta. Másra úgysem lenne jó neked. Legalábbis most ezt hiszem. Aztán amilyen kiszámíthatatlan vagy, lehet hogy holnap jössz, játszol és mindent viszel. Addigis próbálom nem túlzottan beleélni magam és realizálni, hogy mennyire nem illünk össze. Épp emiatt szeretem elhinni, hogy veled sem bírnám sokáig. Így nem zakatolsz annyit a fejemben. Ha pedig jössz holnap, hozz magaddal valamit, amit itt hagyhatsz, hogy tudjam: vissza akarsz még jönni!"
"A szeretet örök, csak az élet múlik el."

Susan Salina
"Néha ostoba az arca, néha ez csak álca rajta. Néha sír, és néha kacag, néha boldog dalra fakad, néha mérges, néha fáradt, néha kincs a világnak. Néha átok, néha áldás. Néha csak egy néma kiáltás..."
"Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!"
"De ha a bárány megeszi a virágot: ez az ő számára olyan, mintha hirtelen valamennyi csillag kialudnék. És ez talán nem fontos?"
"És ha én tudok egy virágot, egy egyetlen virágot az egész világon, olyat, amilyen sehol másutt nem létezik, egyedül csak az én bolygómon, aztán egy bárányka egy csapásra megsemmisítheti, csak úgy, anélkül, hogy akár csak sejtené is, hogy mit művel: ez talán nem fontos?"
"When I feel,
Your powerful presence,
I fall to my knees, And cry in repentance,
All I feel,
Is your wonderful love,
And this only comes,
From Heaven above."
"I close my eyes,
I open my mind.
I think of things,
yet to come.
One day i will see
the face of my love,
one day i will be
in somebody's arms.
Until that day
will come to be,
I close my eyes,
and dream a dream."
"A nők értenek hozzá ugyanazon pillanatban sírni, gyűlölni, haragudni, szeretni, ábrándozni és mosolyogni."
"Megszakad a szívem, érzem.
De menni kell tovább, tudom, akkor is, ha fáj..."

2011. január 10., hétfő

"Az emberek azért hisznek egy hazugságban, mert azt akarják, hogy igaz legyen, vagy azért, mert félnek, hogy igaz lehet."
"Már értem, könnyebb úgy tenned, mintha nem látnál, mintha nem figyelnél és nem hallanál. Már értem, neked ez csak játék, elfeledlek, hidd el, csak egy kicsit várj még."
"A legújabb divat: belül semmi..."
"Az élet csakis a szív által létezik, és szív nélkül az agy holt sejtek szánalmas halmaza marad."
"A sírás nem forrasztja össze, ami eltört."
"Mindig nehéz elengedni azt, amit szeretnénk megtartani."
"Semmi sem drágább, mint egy elszalasztott lehetőség."
"Egy álmot mindig könnyebb összetörni, mint megálmodni; és sokkal nehezebb kötődni valakihez, mint elszakadni tőle."
"Addig semmit sem kapsz, amíg nem is kérsz. Ha már kérted, de nem kapod meg, akkor talán nem is volt érdemes várni rá. Van, ami sosem lehet a miénk, hiába is szeretnénk, hogy az legyen."
"Az az igazi bukás, ha az ember kezéből kicsúszik a saját sorsa."

2011. január 9., vasárnap

"Ha nincsenek emlékeid, olyan, mintha soha nem is léteztél volna."
"Az élet nagybetűje
még hátba vág elégszer.
Ahhoz hogy ne fájjon,
úgy sincsen elég szer.
A részed vagyok én is,
de a tiéd a történet,
nem téged faragnak,
hanem te meséled."
"Az a benyomásom támadt, hogy szívesebben sóvárogsz valaki után, akit úgysem kaphatsz meg soha, minthogy olyasvalakivel legyél, akit viszont igen."
"Te vagy, akitől megtudom:
A csodára nekem is lett jogom.
Köszönlek.
Várlak.
Ez mind Te vagy:
Anya és angyal.
Csak el ne hagyj."
"Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled."
"Nagy hiba, ha azért akarsz megváltozni, hogy mások szeressenek."
"Csak el ne hagyj
mert akkor
magamba miattad tépek
és jönnek a szomorú képek
mert képes vagyok ölni és halni
a világba végül belemarni
dühöm és bosszúm
szörnyű jelét

hogy szerettelek
és
nem volt elég."
"A határ mindig ott van, ahol tudom és érzem, hogy ártok magamnak vagy a másik embernek."
"- Tudod, mi fáj a megtört szívben? Hogy nem emlékszel a régi érzésekre. Próbáld megőrizni az érzést, mert ha egyszer elmúlik, sose jön vissza.
- Akkor mi lesz?
- Csak sodródsz a világban mindennel együtt."
"In order to see the rainbow, you have to learn to handle the rain."
"In dreams and in love there are no impossibilities."
"Egyszer volt, hol nem volt... van...
Mi nők - titkolva vagy titkolatlanul - még mindig hiszünk a mesékben. Hiszünk abban, hogy egyszer eljön értünk a szőke herceg fehér lovon (vagy a fehér herceg szőke lovon?), és csókolgatjuk a békát, hátha elvarázsolt herceg, és csókjainktól átváltozik daliás királyfivá. Van akinek eljön, van aki csak azt hiszi, de a végén általában kiderül, hogy nincsenek elvarázsolt hercegek... Akárhányszor csókoljuk meg a békát, nem lesz belőle királyfi... csak béka marad. Én is csókolgattam a békát, és az maradt...
Jöttek hercegek fehér lovon... volt amelyik lóhalálában elvágtatott mellettem... volt amelyik le sem szállt a lóról... volt amelyik leesett a lóról... a legutolsó herceg pedig még keresztül is taposott rajtam a lóval...
Részemről, ha legközelebb jön a herceg egy szépen kivitelezett köríves rúgással fenékbe billentem, és inkább megtartom a lovat... jobban járok!
A békát meg csókolgassa akinek van hozzá gusztusa!"
"Valld be, én se voltam több Neked, mint a többi kislány..."
"Baj van a szívemmel... összetörted!"
"Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán? Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán? Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét? Nézted a tovatűnő éjben a felkelö nap fényét?
S amikor kérded: "Hogy s mint?" meghallod a választ? Mikor a nap véget ér, te az ágyadban fekszel, s közben tennivalók százai cikáznak fejedben? Szoktad mondani gyermekednek, 'majd inkább holnap'? Hagytad kihűlni a barátságot, szerelmet, mert nem volt idöd felhívni, hogy annyit mondj: 'Szervusz'?!"
"Az igazi férfinak két dolog kell: veszély és játék. Ezért vágyik a nőre, mint a legveszélyesebb játékszerre..."
"Tegyük fel, hogy elmész, és hátra sem nézel. És tegyük fel, hogy én ezt elfogadom... Áh, hagyuk a francba, sose fogadnám el!"
"Kiderült, hogy mégsem olyan szerelmes belém, mint ahogy hittem. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy tudom, hogy milyen, amikor olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és hogy ez hogy tud fájni belül, olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy
hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogyan hihetted akár egyetlen rövid percre is, hogy boldog voltál és néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér és becsönget hozzád, és ezek után bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai lassan helyreállnák, és a zavaros idők, azok az esztendők amik így elvesztek lassan kezdenek elmosódni."
"Szoktál néha egy képet nézegetni magadról, és meglátni egy idegent a háttérben? Ez elgondolkodtat, vajon hány idegennek vannak képei rólad. Más emberek életének mennyi pillanatának lettünk részesei? Részesei voltunk valaki életének, mikor valóra vált az álma? Vagy ott voltunk, mikor az álmaik elvesztek? Próbáltunk belekerülni a képbe, mintha valahogy eleve oda lettünk volna elrendelve? Vagy csak meglepetésszerűen ért minket? Csak gondolj bele. Lehetnél valaki életének fontos része... úgy, hogy nem is tudsz róla."
"Eddig csak félig éltem,
Reméltem, de mindentől féltem.
Túl sokszor ért már bánat,
A szívemen őriztem a zárat.

Most azonban dobban a szív,
Hozzád egy édes dallam hív.
Mosolyogsz szüntelen, szemed nevet rám,
Hiszem, hogy eme történet vége vidám.

Együtt, veled, kéz a kézben,
Nem hullik könnyem, s nem ázik vérben.
Lehullik a lakat, s nagyot koppan,
S mi zárva volt hatalmasat robban.
Ma nem a fájdalom szúr bele tört,
Hiszen mi vagyunk, kik alkotjuk a kört.

Két fél mától egy teljes egész.
Mától nem egyedül leszek merész,
Hiszen, itt vagy velem,
És mosolyogva fogod a kezem…"
"Ha megfoghatnék egy szivárványt, megtenném. Csak neked, hogy a szépségét megoszthassam veled. Azokon a napokon, mikor egyedül érzed magad, építenék egy hegyet, ami csak a tiéd lenne. Egy hely a kikapcsolódásra, egy hely, egyedül lenni. Ha a gondjaidat a kezemben tarthatnám, a tengerbe dobnám őket.
De ezeket nem vagyok képes megtenni. Nem tudok hegyet építeni vagy megfogni egy szivárványt. De engedd, hogy az legyek, amit a legjobban tudok:
Egy barát, aki mindig itt van..."
"- Egy...
- Mi egy?
- Egyszer voltam igazán szerelmes.
- Kettő...
- Mi kettő?
- Kétszer találkoztunk, de már az elsőnél beleszerettem a mosolyába.
- Három...
- Mi három?
- Három hét múlva járni kezdtünk.
- Négy...
- Mi négy?
- Négy hónapja dobott.
- Most jön az öt?
- Nem, tízmilliárd...
- Mi tízmilliárd?
- Tízmilliárdnál is több darabra törte a szívem."

2011. január 8., szombat

"Veled úgy ébredtem szép a világ, én úgy éreztem nincs ami fáj. És itt van a vége, de nem a mi hibánk. Csak bánt, hogy nem tart egy életen át."

2011. január 7., péntek

"Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!
Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!"
"Valami láthatatlan fonál köti egyik-másik embert egybe, ha nem is ismerik egymást. A fonál lehet mérföldekre nyúló, de egy napon, amikor találkoznak, csomót köt rá az égi kéz, s azt a csomót el nem oldhatja többé tán még a halál se."
"Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk."
"Néztem rá sokáig, mozdulatlan szemgolyókkal, s éreztem, hogy minden el van veszve. Hogy én ebből a szobából ki fogok menni, és ebbe a szobába soha, de soha többet nem fogok visszajönni. Bágyadt, ijedt mosoly fénylett fel sötét arcomra, most már tudom, ez a néma kis mosoly a sírni nem tudó férfiak rettenetes, vad zokogása."
"A szerelem hevében sokan úgy érzik magukat, mintha a "hetedik mennyországban" lennének, és ilyenkor teljesen közömbös számukra, hogy hol is van az a mennyország. Talán bennünk, amikor valakit szeretünk, és ő viszontszeret."
"Érzed a hazugságok és az ellentmondások súlyát,
Amikkel mindennap élsz.
Még nincs késő.
Gondolj bele, hogy ki lennél, ha átírnád
Azt a szerepet, amit most játszol!"

2011. január 6., csütörtök

"Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz s hozzám bújsz; mindezt ébren-éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted miközben elmész és nézni akarom ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV-ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága. Melletted akarok lenni miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s ÚJRA. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"-eket feltenni, mint egy ötéves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel. Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit, miért, hogyan csinálsz. Veled akarok lenni ráncosan, öreg bőröddel is bearanyoznád minden napom, hisz arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek - fiatalon. Egyszer mikor ott voltál nálam, csak néztelek. Veled akartam lenni, de te nem velem. Néztelek mikor felkeltél, nem adtál puszit a homlokomra, nem bújtál senkihez, hisz egyedül feküdtél az ágyadban és nem velem. Az ajtó küszöbén álltam és félve kukucskáltam befelé. Eszembe jutott a múlt, s még sok más egyéb. Végig néztem ahogy fogat mosol, s közben én a napi rutinommal csináltam a kávét. Veled akartam lenni, s addig veled is voltam, s néztem, miként az utolsó böröndödet viszed ki az ajtón. Néztem mikor kimentél, s nem tettem semmit, nem akadályoztalak meg utadban. Néztelek mikor visszaadtad a kulcsod, halkan síros hanggal megköszöntem. Majd kiléptél az ajtón, s néztelek ahogy örökre becsukod azt."
"Az élet olyan, mint a kisöcsém: mindig visszaüt, de azért szeretem."
"Tudom, nem szabad, egy percre mégis légy velem."
"A sok véletlen mondat, ami kicsúszott és meghatott, a romokból felkapott pár tegnapot, boldoggá tett és elhagyott..."
"Millió szó sem hozna vissza téged, tudom, mert próbáltam. Millió könnycsepp sem hozna vissza téged. Tudom, mert sírtam annyit."
"Ha majd eljön az az idő, hogy én irányítom a saját életemet, a saját gondolataim és terveim alapján, úgy, ahogy én akarom, akkor majd valószínűleg elüt egy villamos. Addig meg szemtelenül beleröhögök az élet pofájába."
"Én azt kívánom neked, hogy érezhesd még egyszer,
Hogy a szerelem méreg, de mégsem kell ellenszer."
"Minden kavarog – mint a szélben a por;
csak én maradok itt a zajban, valahol."
"Lehet, hogy elfelejti, mit mondtál neki, de soha nem fogja elfelejteni, hogy hogyan érezte magát a szavaidtól!"
"Nincs szükségem pasira csak azért, hogy legyen, vagy hogy jól érezzem magam. Nincs szükségem gyűrűre ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam, szóval ne aggódj, megvagyok nélküled."
"Átnéznek egymáson, és más irányba tekintenek... De mélyen a szívükben mindketten tudják, nem így kellett volna, hogy vége legyen..."
"A gyomrod fáj, a lábad zsibbad vagy a kezed reszket. A lelked élni akarna, de nem találja a tested. Ugye, titokban még mindig ő a legszebb? Igen, titokban még mindig ő a legszebb! Titokban még mindig ő a legszebb..."
"Kedvenc színe a zöld, szeret vitatkozni, harmincegyedikén született, a húga gyönyörű, ő pedig az apja szemét örökölte, s ha most megkérdeznéd, hogy szeretem-e... hazudnék..."
"Könnyes volt a szemem, de mosolyogtam, mert tudtam, hogy te boldog vagy."
"Egyszer mindent megtettél azért, hogy láss, halld a hangom, megérinthess. Most pedig úgy teszel, mintha sosem kellettem volna. Tudom. Tudom, hogy önző dolog azt várni, hogy te is olyan szomorú legyél miattam, mint amennyire én miattad. De legalább megvígasztalna a tudat, hogy egyszer tényleg sokat jelentettem neked. "
"Múltkor azt álmodtam, hogy léggömbök nyílnak a fűben. Leszakítottam őket, és elpukkadtak. Sírtam. De színes könnyeket."
"Mondd, kicsi, ha egyszer nekünk is lesz gyerekünk, hogyan fogjuk nevelni? Ugye, a mi gyerekünk nem lesz olyan magányos, mint mi voltunk, amíg te nem voltál nekem, és én nem voltam neked? Mondd, kicsi, szoktál te olyant gondolni, hogy még az egész élet előttünk áll? Ugye, te nem vagy olyan, hogy csak egy-két napra előre gondolkozol? Mert én ilyen voltam, amíg te nem voltál. Néha még ilyen sem. Néha az is hidegen hagyott, hogy holnap mi lesz. Valami lesz - rángattam a vállamat, és ha semmi sem, az is közömbös. Amióta te vagy nekem, én annyira megváltoztam, hogy szinte nem is igaz semmi sem, ami addig volt, amíg te nem voltál."
"Utálom ezt... Utálom, hogy mindig mindenkiben csalódnom kell. És utálom azt, hogy mindig abban csalódok, aki a legfontosabb a számomra. Szenvedek... És egyre nehezebb eltitkolni, hogy fáj!"
"A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy õk ketten összetartoznak..."
"Ne tudja meg soha senki, ne is sejtsék az emberek! A hű szívnek megszakadni vidáman, nevetve is lehet..."
"Egy egyetemista az ebédlőben le szeretett volna ülni egy üres helyre az egyik tanára mellé, de az így válaszolt:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - válaszolt a diák. A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán megbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést ad:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot, mert az fontosabb, mint a pénz.
- Mindenki azt választja, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák. A tanár majd megőrül és azt írja a dolgozatra: "Szamár". A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést, a tanár úr aláírta, de nem írt rá jegyet!"
"Ez a legszerelmesebb szív, mely nem tűr karcolást, mely inkább vérzik, mint szeressen mást."
"Azok a régi szép idők:
- Amikor a villába nem beszavaztak, hanem ettek vele.
- Amikor az SP még South Parkot jelentett.
- Amikor a celeb szót a beszédhibások használták a szelep helyett.
- Amikor csak a libák mondták, hogy Gá Gá."
"People who fight fire with fire usually end up with ashes."
"Hollywood is a place where they’ll pay you a thousand dollars for a kiss and fifty cents for your soul."

Marilyn Monroe
"Last night I had a dream about you,
In this dream I’m dancing right beside you.
And it looked like everyone was having fun,
The kind of feeling I’ve waited so long."
"Bad things are always going to happen in life. People will hurt you. But you can’t use that as an excuse to fail or to hurt someone back. You’ll only hurt yourself."
"Félszárnyú angyalok vagyunk mindannyian; ezért csak akkor tudunk repülni, ha a másikat átöleljük."
"Ne tedd mással azt, amit te sem akarsz, hogy veled megtegye, mert a valóságban a másik is Te vagy."
"Nyomot hagyunk az általunk megérintett életekben."
"A legnagyobb hiba abban van, aki nem a jobbaknak akar tetszeni, hanem a tömegnek."
"Elképesztő, hogy néhány egyszerű szó mindent megváltoztathat. Legyen az bocsánatkérés vagy egy beismerés. Néha persze nem is a szavakon múlik. Elég, ha valaki meghallgat."

2011. január 5., szerda

"Addig semmit sem kapsz, amíg nem is kérsz. Ha már kérted, de nem kapod meg, akkor talán nem is volt érdemes várni rá. Van, ami sosem lehet a miénk, hiába is szeretnénk, hogy az legyen."
"Az "utolsó" csak egy szó... Arra figyelmeztet, hogy gyönyörködj a színes buborékokban - mert szétpattan."
"Engem valahogy nem vonz. Nincs szexepilje. Egy csepp kacérság sincs a pillantásában. Szőke haj, szép bőr, mogyoróbarna szem, egész jó alak, kellemes mosoly, de hiányzik belőle az a valami, amitől egy férfi utánanéz az utcán a nőnek."
"- Te vagy a világ legszebb, legbájosabb hercegnője.
- És te ki vagy? Hogy hívnak? - kérdezte szívdobogva a kishercegnő.
- Szeretőnek hívnak - mondta az idegen.
- Szerető... milyen szép neved van...
Az idegen lehajolt, és megcsókolta őt.
- Mi volt ez? - A kishercegnő pirulva rezzent össze. - Hiszen az ajkad most mondta a legszebbet, most mikor nem beszélt.
- Csak egy csók volt, amit mondtam.
- Nem értelek, beszélj, mi az a csók?
- A csók a szótalan szó, a mondhatatlan megmondása - felelte az idegen.
- Szeretem a mondhatatlant - suttogta a kis hercegnő - mondd meg még egyszer nekem."
"Várt már ránk, ártó láng-,
egy őrült vágy: kard és lánc.
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
vele véget is ér, ami játék-,
ó, nem lesz több tánc!

Várt már ránk, vért kívánt-,
de ha bosszút állsz, fényt nem látsz!
Aki bújt, aki nem, jön az árnyék,
mert a tegnapi seb ma is fáj még-,
ó, így nem lesz több tánc!"
"De mindig volt egy sötét vágy-,
szenvedtél, ha föléd szállt.
Hiszen semmibe vette az álmod,
hogy az életed játszva lejátszod-,
és mindig lesz egy sötét vágy..."
"Meddig tart egy mesés nyár,
meddig szép egy csodás táj?
Amíg rágja a rozsda a fegyvert,
amíg látja az ember az embert-,
de van bennünk egy gonosz báj...

Féled már a hatalmát,
érezted már haragját-,
mikor támad a tűz, te is karmolsz:
talán megmenekülsz, ha harcolsz-,
de így végzed be parancsát..."

2011. január 4., kedd

"Ami rég volt, az rég volt, ami elmúlt az rég holt
sötét éjből a fénybe nem léphetek többé be,
de mégis él még bennem, egy rész, mely újra élne még,
mert vele szép."
"Újra hív most az álom
már ébren is látom
lázálom vagy ködkép,
ami ébren meg se történt.
És mégis mintha bennem
felsejlene egy rég feledett kép
mit elfeledtem rég."
"- Honnan tudod, hogy ha valaki szomorú, pedig mindig mosolyog?
- Csak egyszer nézz rá akkor, mikor nem beszél senkivel, egyedül ücsörög egy padon, rengeteg emberrel körbevéve. Ha mosolyog, akkor valóban boldog, de ha csak szomorúan bámul maga elé, tudni fogod a szemébe nézve, hogy milyen magányos is valójában."
"Ami rég volt, elmúlt, és már nem is fáj,
Lehet, várnom kéne, de nem bírom már.
Mondd, mit vársz, mondd, mit kérsz,
Ugye nem csak ennyit ért?
Az őrült vágy, az érintés, ami mindig elkísért,
Bújj hozzám egyszer még!
Gyere, mondd, hogy van remény,
Veled együtt újra kezdeném."
"Melletted minden másképp szólt,
Nem látott minket más, csak a Hold.
Éreztem mégis, máshol jársz,
Áruld el, mit akarsz most tőlem, mit kívánsz?"
"Egyszer csak minden jéggé hűlt,
Szívemből az a csend lop egy percnyi néma űrt."
"Eljöttem könnyű szívvel én,
Velem jött árnyékként a remény.
Nem hittem, hogy tényleg mindez jár,
Mégis fáj, ahogy elmúlt, s nem jön vissza már."
"Emlékezz rám, hisz nem volt rég, küzdöttem érted és magamért."

2011. január 3., hétfő

"I don’t think you ever realize how much you love something until you have to give it up."
"What about someone who believes in beautiful things, but not in the beautiful itself?"
"Sometimes it’s important to wake up and stop dreaming."
"When I look at you I see an angel.
When I touch your skin my whole body ignites.
When I kiss you I know I’m falling in love."
"When I fly solo, I fly so high."
"If you knew I was dying would it change you?"
"Attitude is a little thing that makes a big difference."
"Számomra a mosoly az egyik legszebb emberi képesség."
"Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet.
Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet.
S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába."
"Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
csak lopott holmi lesz, mi rég miénk
vezekelünk a rég megérdemelt nász
visszaeső kis bűnözőiként
akié vagy, elvesz naponta tőlem
s ha néha visszakaplak egy napig:
megint sután, csak félig-ismerősen
puhatolom felejtett titkaid.
Heteken át, míg várom folytatását
egy-két lopott órának, meglopok
minden varázst, mit új találkozás ád
mert úgy kezdjük mi egyre újra,
hogy már messze vagy, mikor megérkezel.
Karomba kaplak s mégsem érlek el."

Baranyi Ferenc

2011. január 2., vasárnap

"Rád nézek, és mosolyogsz néha rám.
S én látom, túl a szemeden az élet vidám!
Olyan tiszta még a szerelem, bízzál hát!
Nincs árnyék még a szíveden, ne is várd.

Ne felejtsd el azt, hogy van még,
ki más utakat jár!
Mosolyodat szórd hát szét,
van, ki erre vár!"
"Otthonunk úgysincs még!
Hazánk a mindenség!
Mosolyod szórd hát szerte szét!

Itt leszek boldog csak!
Nem leszek többé rab!
Bár mosolyod rég börtönben tart!

Szemed a két ablak!
Lehunyod, mégsem vak!
Mosolyogj, s bent is él a Nap..."
"Csak néz, de hozzám mégsem ér
Nem szól, de némán is beszél
Én értem kínzó álmait, mely féltett titkait rejti el
Miért félsz? Hát tekints végre rám!
Fény gyúl a lelkünk színpadán
Ma éjjel mindent megtehetsz,
Ma éjjel más lehetsz, hinni kell!

Ne bánd, hogy szíved újra él
Bekopog sorsod hozzám, szerelem vár rád
Úgy ölelj mint én, ne félj
Ne tagadd, nincs mit tenni
Szerelem vár csak, semmi más.

Egy csók, és forr a levegő
Eltűnik tér és az idő.
Úgy reszket lelkünk idebenn
S a féltő szerelem társra lel.

Ne bánd, hogy szíved újra él
Szabadon élni áldás,
Szerelem, nem más
Tégy egy próbát és ne félj.
Tárd ki a szíved, ennyi,
Szerelem kell és semmi más.

Előtted áll egy új világ,
Nincs már határ,
menjünk hát tovább.

Ne bánd, hogy szíved újra él,
Szabadon élni áldás,
Szerelem, nem más
Tégy egy próbát és ne félj.
Tárd ki a szíved, ennyi,
Halálig együtt élni,
Szerelem kell és semmi más."
"Közös cél, közös érték,
Közös sors, közös út
Soha már puska, gránát
Soha több háborút
És a fény egyre árad mint az óceán
És száz határt átlép
Mikor eljön a holnap,
Majd otthon lehet minden nép."
"Egy új élmény
suhanván felleg réteken,
Csillagot szór itt fent a végtelen,
Mert végre itt vagy velem.

Egy új élmény!
A látvány már elandalít
Kettesben szebb a táj és nincs határ,
hisz véled mindig száz új élmény vár.

Könnyű szárnyakon száll,
El se mondható érzés
Átcikázni nevetve
fénylő sötét égen át."
"Aki örül, az még nem feltétlenül boldog, de aki boldog, az mindenképpen örül is. (...) A boldogság azonban nem az öröm kiteljesedése vagy a szenvedés tökéletes hiánya, hanem a szeretet beteljesedése."
"Az is álom volt, hogy éltél,
Nekünk is álom vagy ma már..."
"Lásd önmagad is elveszítetted,
még azt is feledted,
hogy szerettél, s szerettek."
"Játszottál és játszottak veled."
"Csillag voltál azt mondják,
és nem vigyáztunk rád.
Egy lélegzetnyi boldogság ennyi voltál,
ez volt az élet!"
"Rádió és lemez ontja hangodat,
Ezer pontból rakják össze arcodat.
Mást akartál tudod, többé nem lehet,
Eltévedtél, nincs helyed."
"Vannak dolgok a Földön, miket újra élnék szívesen, és ha rajtam múlna újra meg újra csak te lennél velem!"
"Ha dühös vagy, számolj négyig! Ha nagyon dühös vagy, káromkodj!"
"Amerre nézek, lelki sérülteket látok. Mindenki nyavalyog, mert eldobták, elhagyták, kifosztották. De mind újrakezdi. Megpróbálja ismét. Mert hihetetlen, hogy ezen a tetves bolygón ne lehessen legalább néha-néha boldognak lenni."
"Csillag vagy nékem mely száll fenn az égen,
oly vonzó a fényed mit nem érek el,
álmomban látlak és minden nap várlak,
mert amíg élek nekem csillag leszel!"
"Ha próbálsz valaki lenni,
maradj az, aki vagy!
Másból már van annyi, mint csillag az égen,
belőled csak magad. Egymagad."
"Izzadsz éjjel, agyad úgy jár, mint a gép,
amit elrontottál tegnap, ma is újra éled még.
Elmúlt rég, ma már nem lenne nehéz,
hogy a régi félelmekkel farkasszemet nézz."
"Ami most következik, az elég vicces. És fogadok, hogy legálabb 50-szer újra fogjátok próbálni, hogy képesek vagytok-e megcsinálni. Próbáljatok csak ki...
1. Tehát, ültök most éppen a széketeken, emeljétek fel a jobb lábatokat a padlóról, és körözzetek vele az óramutató járásával megegyező irányban.
2. Míg köröztök a jobb lábatokkal, rajzoljatok a levegőbe a jobb kezetekkel egy 6-os számjegyet.
...
A lábatok irányt változtat! És nem tudtok ellene semmit tenni."
"- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
- De én jobban.
- Én viszont örökké."