"Üresen állok, mindennek háttal. Veled álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással."

"Hiába gondolok minden percben a nevetésére, mégis némán hallom vissza az üres csendet. De ha a csönd már túlságosan is felülmúlja a nevetést, én már csak esetten nézek lefelé és suttogom magam elé: hiányzol..."

"Annyira megszoktam kettesben, hogy már-már úgy érzem: csak félig vagyok..."

"Látni a szíveddel, a szemeddel lesni,
Ha becsukod vágyak, és ha ha kinyitod semmi."

"Kiderült, hogy mégsem olyan szerelmes belém, mint ahogy hittem. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy tudom, hogy milyen, amikor olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és hogy ez hogy tud fájni belül, olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy
hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogyan hihetted akár egyetlen rövid percre is, hogy boldog voltál és néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér és becsönget hozzád, és ezek után bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai lassan helyreállnák, és a zavaros idők, azok az esztendők amik így elvesztek lassan kezdenek elmosódni."

"Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz s hozzám bújsz; mindezt ébren-éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted miközben elmész és nézni akarom ahogyan becsukod az ajtót. Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod, hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV-ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága. Melletted akarok lenni miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki. Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s ÚJRA. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni, "miért"-eket feltenni, mint egy ötéves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel. Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne ha elkapnám; még ha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit, miért, hogyan csinálsz. Veled akarok lenni ráncosan, öreg bőröddel is bearanyoznád minden napom, hisz arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek - fiatalon. Egyszer mikor ott voltál nálam, csak néztelek. Veled akartam lenni, de te nem velem. Néztelek mikor felkeltél, nem adtál puszit a homlokomra, nem bújtál senkihez, hisz egyedül feküdtél az ágyadban és nem velem. Az ajtó küszöbén álltam és félve kukucskáltam befelé. Eszembe jutott a múlt, s még sok más egyéb. Végig néztem ahogy fogat mosol, s közben én a napi rutinommal csináltam a kávét. Veled akartam lenni, s addig veled is voltam, s néztem, miként az utolsó böröndödet viszed ki az ajtón. Néztem mikor kimentél, s nem tettem semmit, nem akadályoztalak meg utadban. Néztelek mikor visszaadtad a kulcsod, halkan síros hanggal megköszöntem. Majd kiléptél az ajtón, s néztelek ahogy örökre becsukod azt."

"Csak Téged hív minden apró részem,
De elveszít
Érzem széthullok már,
De Te összerakhatnál.
Mondd, miért nem figyelsz rám?"

"Ismerlek? Nem! Bár néhányszor úgy érzem, tudom ki vagy.
Szívem már sejti, ez az érzés felhevít és megint cserben hagy.
Mondd kérlek! Van még a boldogságra remény?
Vagy csak tátongó üresség marad az érzések helyén?
Rólad? Rólunk? Gondolataim csakis erről szólnak.
Emlékeimben még rémlenek képei, szépnek, s jónak.
Tudod? Vagy még csak nem is sejted?
Lehet, hogy érzéseid magas falak mögé rejted?
Erre gondolok naponta, bár érzem hamis az álom.
Noha hittem régen, ma már csak a rosszat látom."

"Érthetetlen. Egyszerűen amikor meglátom a gyomrom mintha teljesen összeszorulna és a szívem is össze vissza kalimpál. Ezeket az érzéseket váltja ki belőlem Ő. Egy olyan ember, akit nem is ismerek. De a puszta látványa annyira lenyűgöz, hogy ismeretlenül is megkapná a szívemet és annak minden szeretetét. Érthetetlen. Felejtenem kellene? De mit felejtsek ha egyszer nem is ismerem? Felejtsem a szemét, arcát, illatát és mozdulatait? Nem. Azt semmiképp. Hogy is felejthetném el azt az embert aki ilyen erős és hatalmas érzéseket vált ki belőlem? Nem. Bármit eltudnék viselni, de ilyen különleges ember felejtését azt nem. Mi maradna akkor nekem? Üresség. Határtalan és mély üresség..."

"Üresen állok, Mindennek háttal.
Veled álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással."

„Nézz reám, mit látsz, csak árnyék, csak por, mit fúj a szél.”

„Úgy érzem elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a
sötétségben. Keresem ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben.”

"Hát elmondom.
Egy porcelánbaba vagyok, akihez beszélsz. Akinek kiöntöd a
lelked, mondván, úgyse beszél vissza. Csendesen,
nyugalmasan végighallgatlak, és a te hangoddal, a te
gondolataidat veszem mozdulatlan számra. Az vagyok, akivel
játszhatsz, kényed-kedved szerint. Levághatod a hajam,
kisminkelhetsz, levetkőztethetsz, felöltöztethetsz, én nem
szólok, némán tűröm, és mosolygok.
Velem vagy, de nélkülem, értem, de ellenem...
Össze fogsz törni.
Most mit mondjak? Ki vagyok én, hogy bármit
mondjak? Ki vagyok én, hogy merjek létezni? Kinek? Kiért?
Minek? Miért? ..."

„Őszre emlékeztető reggel.
A fény kiröhögi a lila organzát.
A polcon, porcelánfejű babák hosszú sora emlékeztet arra, hogy mennyire nehéz szöget verni a Nélküledség vájta semmibe.”
Szuda M. Barna