"Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... Na azt nem.

Magunkat emésztve, érzelmeket visszafojtva, teljesen felőrölve, össze-vissza kínlódva tekergetjük a szívünket, fáj, az biztos, de inkább ártunk neki, mert a másik nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy mit érzel, hogy mire vágysz, hogy mennyire szeretnéd őt közelebb tudni magadhoz, hogy mit meg nem tennél érte, hogy mennyivel másabb lennél, ha ő lenne. De nincs. Közben meg ő ugyanezt éli át. Remegve, rettegve zárja be a szívét előtted és adja oda másnak, közben pedig csak rád vágyik, de nem kockáztat. Miért is tenné, hisz te sem mondasz semmit. Honnan tudnád, hogy mit érez, amikor semmit sem mond - de te épp ezért döntesz. Döntesz helyette is, és esélyt sem adva egymásnak lépkedtek előre, miközben a másikat tapossátok magatok alá - pedig ő a legfontosabb. Miért döntöd el, hogy csak barát, miközben legbelül minden nap meghal egy picit? Érted. Veled együtt úgy, hogy közben nem is tudtok arról, hogy a másik min megy keresztül."