Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert…
Van nulladik látásra szerelem?

„Árulónk a kétség, attól foszt meg, mit könnyedén elérnénk, ha volna  merszünk."

[…] Mint amikor csészéről csészére jár a víz, úgy töltögettük egymásba bánatunkat. Valahányszor elmondtam a történetemet, egy kicsit, egy apró fájdalomcseppet mindig elveszítettem belőle. Akkor ébredtem rá, hogy el akarom mondani a családom történetét. Mert a borzalom a Földön kézzelfogható és mindennapos. Olyan, mint a virág vagy mint a nap: visszafoghatatlan.”

„A Földdel kapcsolatban az volt a legfurább, hogy mindent láttunk, amikor lenéztünk. Amellett, hogy ott az előre sejthető »hangyák a felhőkarcolóból« perspektíva tárult elénk, a világ minden szegletében lelkek szálltak föl a testekből.

Gyermeki törődés egy felnőttel; nincs az a mennybéli találmány, ami magasztosságban felérhetne ezzel.

Megtörténhet, hogy egy lélek suhan el valamelyik élő ember mellett, finoman megérinti a vállán vagy a karján, és folytatja útját a mennyek felé.

Aki magányos (...) - az a Földön is, a mennyben is az.

Azt észre se veszed, amikor a halottak valóban rászánják magukat, és elhagynak. Épp azt akarják, hogy észre se vedd. Legföljebb úgy érzékeled őket, mint egy suttogást, egy elcsituló sustorgás rezgéshullámait. Egy előadó- vagy színházterem végében ülőhöz hasonlíthatnám, akit senki se vesz észre mindaddig, amíg el nem hagyja a termet. Akkor is csak az ajtó közelében ülők figyelnek fel rá, a többiek számára olyan, mint egy megmagyarázhatatlan fuvallat a zárt teremben.

A hiányom nyomán támadt űrt ezek az eltűnésem után fonódó – néha törékeny, néha drágán megfizetett, de legtöbbször csodálatos – rokoni szálak szőtték be; a sebszélek összehegedtek, a csont egybeforrt. És kezdtem úgy látni a dolgokat, hogy abba egy olyan világ is belefért, amelyikben már nem vagyok. Halálommal részévé váltam az eseményeknek, s a rokoni szálak szövedékében a távoli, beláthatatlan jövőben még ezer alakban megtestesülök.

Az óta a két héttel a halálom után a konyhánkban elcsattant csók óta tudtam, hogy Ő a húgom drága egyetlene. A fiú hozzáidomult a lány igényeihez, és a ragasztóanyag kettejük közt azonnal megkötött.

"Mennyi közös van bennem és a cigarettában. Mindketten pillanatnyi mámort ígérünk, és bódító az ízünk, de túl gyorsan kiégünk és elfogyunk. Noha az elején én is, a cigaretta is élvezetesek vagyunk, a rossz utóízen kívül semmi sem marad utánunk. Talán csak a bűntudat."

"Nincsen B-tervem, egy volt, az elbukott. Imádlak, és kellesz, szebbet már nem tudok."

"Nem leszek játékszered, ha már a mindened nem lehetek soha én."

"Nem, nem, nem, soha nem, nem, nem, én nem leszek sohasem a játékszered!"

"Rájöttem, hogy a szívedet másnak szánod, de a csókokat tőlem várod, nem is voltál soha az enyém."

"Hol volt, hol nem volt, rímmel így dalolt, Szépség és a Szörny..."

"Imádom a könyveket, mert amikor olvasom őket, meg tudok feledkezni mindenről. A könyvekben ott lehetsz, ahol szeretnél, azzal, akit szeretsz."

"A tetoválás egy életre szóló emlékeztető, a nagy felismerések vagy a fontos elhatározások maradandó nyoma."

"Az igazi szerelemben egyik fél sem parancsol. Mindkettő engedelmeskedik!"

"Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké."

"Akkor léptél az életembe, amikor a legkevésbé lett volna rád szükségem. Aztán elmentél, amikor a legjobban."

"Csak tudod, hogy néha kib*szott fárasztó és kiábrándító szeretni téged!"

"Azon gondolkozott mi lett volna belőle, hogyha nem hátra indul el, hanem előre."

"Fúj a szél, hajamra hull a hó, szerelemben élni volna jó."

"Megint verejtékezve ébredek, üresek nélküle az éjjelek."

"Csak őt, csak őt, csak őt keresem én, mikor jön már végre én felém? Csak őt, csak őt, csak őt imádom én, mikor lesz már végre az enyém?"

"Mondd, hogy nem gondoltad már, hogy tőled áll be az agyhalál!"

Lány

Az ágyán fekszik, az iPodja pedig max. hangerőn. Az ajtaja bezárva, a függönyök lehúzva. A TV képernyőjén a Szerelmünk lapjai megy. Egy üres doboz hever a földön, amiben a kedvenc fagylaltja volt. Elmosódott sminkkel, az ujjnyomaival az arcán, ahogy próbálta letörölni a szempillaspirálját és szemceruzáját, amit szétkentek a könnyei. Az utolsó beszélgetésük megy a fejében. Azt gondolja magában, sose fogja visszakapni.

Fiú

Az ágy szélén fekszik, zárt ajtók mögött. A szobája koromsötét, a lekapcsolt lámpák miatt. A videojáték a tokjában, az írányítója a földön. A falon egy kisebb mélyedés, attól, ahogy megütötte nemrég. A fülhallgatója lassan szétrobban, akkora hangerővel hallgatja a zenét. Senki sem hallja a zokogását, vagy nem látja, hogy mennyire szétáll a haja, miközben végigszántja az ujjaival egyre csak agyalva, és agyalva. Újra játssza a fejében az utolsó beszélgetésüket, arra gondolva, hogy sosem fogja visszakapni

"Ez elég elcseszett dolog, nem igaz? Hogy valaki hogyan ébred fel és dönti el, hogy nem beszél veled többet. Nincs ok. Nincs magyarázat. Nincsenek kimondásra váró szavak. Csak cserbenhagytak, mintha szart se jelentettél volna nekik, és ami a legjobban fáj, hogy úgy tűnik, ezt olyan könnyen tették meg."

"A fájdalmak, amiket okozol, lassan elnyomják azt a szerelmet, és boldogságot, amit éreznem kéne melletted. Amikért még mindig, minden kétely és rossz érzés ellenére melletted maradok. De lassan kezdek kimerülni."

"Ha te ennyire leszarod, engem miért kéne, hogy érdekeljen?"

"Minél tisztább vagy, annál piszkosabb a fantáziád."

"Hónapokig beszéltünk és ebből rutint csináltunk. Most pedig már nem is beszélünk, és a hiányodtól lett rutin."

"Aztán meg nézz rám, közben égess el, újra és újra meg még egyszer..."

"Pedig a fülembe súgtad, el sosem múlhat, a sírig tart majd a szerelmünk. Hittem a szádnak, éltem a mának, de boldogok mégsem lehettünk. Most a füledbe súgom, mennyire unom, értelmetlen a szenvedés! Amit eddig kaptam, most visszaadtam, a szívedben ott a tompa kés."