"Vágyakozva pillantottam utánad. Néztem, ahogy távolodsz. Még éreztem a három puszid nyomát az arcomon. Még éreztem az illatod. Azt hittem, hamarosan látjuk egymást, így elhessegettem minden vészjósló hangot a fejemben: Menj utána! Ugorj a nyakába! Csókold meg! Nincs több alkalom! Tedd meg! Ne engedd el! Menj utána... Most látod utoljára! Nem vettem tudomást róluk. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mosolyogva hagytam, hogy kisétálj az életemből. Ahogy hazafele tartottam, egyre jobban erősödött bennem a félelem. Újra és újra felidéztem minden együtt töltött pillanatot. Kellett egy kis idő, amíg feldolgoztam, hogy az volt az utolsó... hogy tényleg az volt az utolsó pillanat amikor láthattalak. Hogy többé nem láthatom azt a csillogó szempárt, azt a kisfiús mosolyt, hogy többé nem hallhatom a hangod... Az volt az utolsó lehetőség, hogy újraélesszem a szívem általad. És én hagytalak menni... hagytalak menni."