"Félek. Rettenetesen... És félek, hogy pont ezzel rontok majd el mindent. Hisz még fel sem fogtam igazán ezt az egészet! Annyira hihetetlen. Hisz minden, amiről azt hittem csak hazugság, csak mese, és velem talán sohasem történik meg már... Itt van... És megtörténik... Csak félek, hogy túl gyors, túl hirtelen ez az egész. És amilyen hirtelen megjelentél az életemben olyan hirtelen el is tűnsz majd... A tegnapi mondattal az a baj, hogy már én is éreztem ezt... De kettőnk közül valamelyikünknek egy kicsit a földön is kell járnia. Úgy látszik ez a szerep most nekem jutott. Nem akarom, hogy elvessz a pillanataimból! Jó egyedül lenni, de most, hogy megtaláltalak, már egyáltalán nem vágyom rá... De ez félve, hitetlenül, a földön járva nem fog működni... Ehhez idő kell. Rengeteg idő. És hát, valljuk be... Másunk sincs, mint időnk egymás nélkül."