"- Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.

- Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?

- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.

- Az álmoknak is van színe?

- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.

- Milyen színű az öröm?

- Fényes, kis barátom.

- És a magány?

- A magány az ibolya színét viseli.

- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.

A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.

- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?

- Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.

- Na és a szerelem?

- A szerelem színe a telihold.

- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a Holdéval! – mondta a csillag.

Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."