"Eddig csak félig éltem,
Reméltem, de mindentől féltem.
Túl sokszor ért már bánat,
A szívemen őriztem a zárat.

Most azonban dobban a szív,
Hozzád egy édes dallam hív.
Mosolyogsz szüntelen, szemed nevet rám,
Hiszem, hogy eme történet vége vidám.

Együtt, veled, kéz a kézben,
Nem hullik könnyem, s nem ázik vérben.
Lehullik a lakat, s nagyot koppan,
S mi zárva volt hatalmasat robban.
Ma nem a fájdalom szúr bele tört,
Hiszen mi vagyunk, kik alkotjuk a kört.

Két fél mától egy teljes egész.
Mától nem egyedül leszek merész,
Hiszen, itt vagy velem,
És mosolyogva fogod a kezem…"