"Azt hittem minden éj, minden nappal mi ketten,
Eltévedtem, itt ülök most egy sötét rengetegben.
A parton üldögéltünk, átöleltél karjaiddal,
Most meg éget a kín, szétszáll hamvaimmal.
Minden mire egyszer, azt hittem, hogy igazi,
Nem fáj, de miért pont én nem várhatom?
Hogy megértse valaki bánatom.
Ne menj még el! Ne menj, csak ölelj
Még nem búcsúztál el, még nem készültem fel,
Még nem tudom mi vár, hova sodor a sors,
De hogyha mennem kell, vigyázz rám.
…
Soha többé, nem megyek a szívem után már,
Egyszer elhittem a mesét, hittem tárt karokkal vár,
Amire vágyom, miről álmodtam,
Minden emlékem itt hever előttem egy sáros lábnyomban.
De vigasztal magányomban a tudat, élni szeretnék,
Nem pedig eltűnni, hisz eljöhet aki szeret még,
Mosoly is költözhet-e házba, ha még eljutok,
De a gondok elől elfutni a halálomig nem tudok."