2010. június 28., hétfő

Várnai Zseni: Reggel

Legszörnyűbbek mégis a reggelek.
Mély alvás után, amikor fölkelek
S nyitott szemekkel, révedezve, félve,
Belenézek a reggeledő égbe
S alvó szívem lassan tudatra érez.

Mint mély seb, amely mindig újra vérez,
Szívem fölébred s benne mind a fájás,
Vigasztalanság, mély halálravágyás,
S míg fáradtan és lassan öltözöm,
Tudom, előttem nincsen már öröm,
És mind ilyen lesz, minden reggelem,
Sírva kelek már minden reggelen,
És mind ilyen lesz, minden nappalom,
Csak éjjel jó, ha mélyen alhatom,
S az álomtenger kék hulláma dajkál.

Az álom és a valóság csak egy hajszál...
Bár hinni tudnám, álmom a való;
A kék hullám, a lágyan ringató
S az életem egy mély, lidérces álom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése