"Mikor elmentél, büszkén feltartottam a fejem, és próbáltam büszke lenni.
Azt hiszem sikerült. Túljártam az eszeden.
Sajnos. Most már bánom.
Igazán hiányzol.
Hiányoznak a beszélgetéseink, s simogatásod is igazán hiányzik.
Hidegek az éjszakák Nélküled! Nincs ki levegye a hernyókat a leveleimről és lassan már betakar a gyom. Egyre többször esik az eső és az éjjelek is nagyon hidegek...Hiányzol.. .
Mindig azt hittem, hogy untatsz, hogy nem becsülöd eléggé a szépségemet, és nem érzékeled az illatomat.
Tévedtem, és ezt el is mondanám, ha újra itt lennél.
Éjszakánként mikor a hidegtől nem tudok aludni, nézem a csillagokat, és Rád gondolok.
Azt képzelem, hogy már reggel itt leszel, gyengéden kézbe veszed törékeny leveleimet, és cirógatod szirmaimat, én pedig úgy illatozom, hogy soha többé nem vágyódsz el mellőlem.
Reggel mikor a nap ébredező sugarai eljutnak hozzám, nem érti, hogy a harmatcseppek miért nem akarnak felszáradni a leveleimről....

Nem tudja, hogy azok könnycseppek.
Érted!"