2013. március 21., csütörtök

"Ami elmúlhatott, az nem volt igazi szeretet. Csak az előszobája." 

Müller Péter
"Akinek a szemében nincs élet, az nem tud mosolyogni sem. Az kényszeredetten széthúzza az ajkait, de mosolyogni nem tud. S ezt lehet látni."

Csernus Imre
"Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődtek a szürkeségbe."
"A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is."

Csernus Imre
"Lehet valaki kikent-kifent liba, lehet rajta akár másfél milla értékű ruha, a szememben akkor sem lesz jó nő, hanem csak egy görcs, aki hol ezzel, hol azzal, hol amazzal virít. Egy darab hús. Egy darab hús, ami megöregszik."

Csernus Imre
"A jó anyák másodszor mennek férjhez lányuk esküvőjén."
"Egy fiatalabb testvér megérhet száz évet, akkor is kistestvér marad."
"Azt a szeretetet fogadjuk el, amiről úgy érezzük, hogy megérdemeljük."

Stephen Chbosky
"Tenyeredbe simult az arcom, míg kettőnkre borult az éj leple, meghaltam abban az érintésben és csókod keltett életre."
"Légy önmagad. A világ imádja az eredetit."

Ingrid Bergman
"Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban."

Audrey Hepburn
"Nem szégyen a futás. Mármint ha jófelé szalad az ember."
"Vannak az életben kimondhatatlan dolgok és nehezen gyógyuló sérülések."
"Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart."
"Ne gyászolj! Felejts el engem addig a határig, amíg már nem zavar a rám való emlékezés. Egészen ne! Az fájna! De legyek én körötted valami szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni, de már nem könnyeztet meg. Ne úgy jussak az eszedbe, hogy belerándulj a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodj."
"Nincs magányosabb érzés annál, ha egy olyan valaki mellett alszol, aki úgy hiányzik neked, mintha nem is lenne melletted.""
"Soha ne rombolj le kerítést addig, míg ki nem deríted, miért emelték."
"Szeretnék ragyogni, megint. Úgy, ahogy más ragyogtat, úgy, amire egyedül nem vagyok képes. Vágyom rá. Tényleg. Szeretni, ölelni, érezni, tudni, hogy szeret. Nagyon. Közben meg nem. Menekülnék, harcolnék ellene, kihagynám, átlépném, elengedném, mert félek, csak mindent elront. Közben meg tudom, hogy aki szeret, csak jót akar. Inkább többé tesz, erősebbé, színesebbé, boldogabbá, ragyogóbbá, és tudod mit? Legyőzhetetlenné."
"Örülj, ha legalább egy percig tartott, még hálásabb lehetsz, ha tovább. Másnak lehet, hogy életében nincs ilyen varázslatban része. Olyanban, amikor meglátod, ő meglát, a világ meg megáll. Adj hálát, ha a tiédben legalább volt ilyen. Lehet, hogy csak pár percig tartott, lehet, hogy pár óráig, de volt. Meríts belőle erőt, és érezd, hogy szerencsés vagy, mert láttad, hogy mi az, hogy csoda, meg Sors, mi az, hogy valakiknek találkozniuk kell."
"Néha nem a szó kell... Nem a beszélgetés, nem az írás. A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal többet adsz minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne. De az ölelésben éppen azt fogja hallani. Amire szüksége van. Rád."

2013. március 20., szerda

"Néztél már bele egy olyan személy szemébe, akit szeretsz, és jöttél rá, hogy az ember, akit ismertél, eltűnt?"
"A legszebb emlékek is fájnak néha. Sőt, minél szebbek, annál inkább."
"Olyanod van, ami senki másnak nincsen... Az én szívem!"
"Fog még neked fájni, hogy mással látsz."
"- ... így megy ez, férfiak és nők között.
- Hogy megy?
- Véget ér."
"Minden, ami szerelem, az szép és fáj, felemel és földbe döngöl, valós játszadozás, félelmetesen izgalmas és igaz. Örök."
"Én nem azért mondom, hogy szeretlek, mert kapni akarok. Így fejezem ki, hogy bármikor kész vagyok mindenemet odaadni."
"Egy csecsemő csak mosolyog: nem mérlegeli, ki méltó a mosolyára és ki nem. Mi is újratanulhatnánk mosolyogni, még mielőtt bármit megítélnénk."
"Mikor megszakad a szív... érezted már? Valaha bármikor? Azt mondják, nem is tud fájni. Ennél nagyobb hazugság nincs is a világon. Kettétépi a tested, kiszakítja a lelked. Felborít mindent, amiben hittél, kirántja a lábad alól a talajt, és a szemedbe kacag, Mint késszúrés, ezerszer egymás után merül a testedbe minden szó, és a szív sajog tőle, befelé vérzel. De a test kínjával szemben itt nem tudsz elvérezni, nincs enyhülés, nem jön a fogvacogtató hideg, a megváltó elmúlás. Csak az üres kín marad, a bíborvörösen lüktető fájdalom, a vakító fehér bizonytalanság."
"Tudom, milyen érzés könyörögni, hogy maradjon, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón."
"Hogyan válhat egy lány "NŐ"-vé? Az alap igen egyszerű. Egy lány akkor válik nővé, ha kialakítja magában a női öntudatot. Ez azt jelenti, hogy úgy él a világban, hogy tudja magáról: "Friss, üde, harmatos, szép és kívánatos vagyok! Lehet csodálni!" - és nem nyit vitát. Sajnos, sok lány belebonyolódik mindenféle centik-kilók-geometriai formák elemzésébe. Mintha attól függene, hogy ő gyönyörű nő-e, hogy megfelel-e az éppen aktuális nőideál paramétereinek. Nagyon fontos megérteni, hogy nem attól vonzó egy nő, hogy kihez hasonlít vagy nem hasonlít és milyen általános ideálnak felel meg, hanem attól, hogy elhiszi magáról, hogy ő egy varázslatos NŐ!"

2013. március 14., csütörtök

"Csak mert boldogtalan vagy, az nem jelenti azt, hogy nem örülhetsz a kis dolgoknak, hogy nem nevethetsz önfeledten vagy hogy nem állhatsz meg egy kis időre megcsodálni az igazán szép pillanatokat.
Még mindig tehetsz boldog dolgokat akkor is ha boldogtalan vagy."
"Azt gondolom, ha az emberek beszélni szeretnének veled, megteszik, ami leginkább ok arra, hogy SOHA ne kezdjek el egy beszélgetést, és jelenleg úgy gondolom, senki nem akar beszélni velem...de mi van akkor ha ők ugyanígy itt ülnek és ugyanezt gondolják?
Megtörhetetlen csend, ami SOHA nem törik meg, mert túl makacs vagyok, hogy végre rávegyem magam."

SF
"Nem érdekel, ha utálod a fogaid vagy a hangod.
Nem érdekel, ha utálod a hajad, a mosolyod, a nevetésed és az, hogy szomorú vagy.
Nem érdekel, ha nem tetszik, ahová eljutottál vagy ha megakarsz halni...
Szeretni foglak és vigyázni fogok rád, megcsókollak és szeretkezni fogok veled.
Elfogom mondani, mennyire csinos vagy és éreztetni fogom veled.
Szeress, és viszont szeretni foglak, míg te is szeretni nem fogod önmagad, és NEM ÉRDEKEL, hogy egy örökkévalóság fog kelleni ehhez."

SF
"Sokszor,  minél jobban megismersz egy embert, annál vonzóbb lesz számodra."

2013. március 4., hétfő

"Az életem végéig csakis veled - és még csak meg se rebbent szemed."

2013. március 3., vasárnap

"Tegnap rólad álmodtam, pedig már régen nem szoktam. Tudom én, lejárt lemez. És mégis fáj, hogy így van ez."
"Még ma is bennem él, ahogyan először öleltél."

2013. március 1., péntek

"A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,
a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad, belőlem néhány pillanat...
A csend beszél tovább, helyettem Ő mondja el,
a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad, belőlem néhány pillanat...
Akkor is hallod a hangomat, hogyha fáj, hogyha nem szabad,
mindig itt vagy, és ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet...
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a Nap nevet,
elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat..."

Republic - A csend beszél tovább
"Hol vagyok, hol vagyok,
És Te hol vagy, ha szeretsz?
Szeress, most ha lehet,
Ne árulj el senkiért sem.
Nem, nem adom, nem adom fel magam,
Amíg hallod a szavam.
Hol vagy és a szíved hol van?

Az égből jött egy üzenet,
Hogy a földön szép a nyár.
A tányér mindig tele van,
De üres a kanál.
Én egyfolytában jól vagyok,
És nem lesz velem baj!
Vigyáznak rám az angyalok,
Már semmi nem zavar.

Te álmodj engem,
Csak fel ne ébredj!
Minden úton veled vagyok.
A világ végén rám találhatsz végleg,
Felettünk majd a nap ragyog.

Hol vagyok, hol vagyok,
És Te hol vagy, ha szeretsz?
Szeress, most ha lehet,
Ne árulj el senkiért sem.
Nem, nem, nem adom fel magam,
Amíg hallod a szavam.
Hol vagy és a szíved hol van?

Az égből jött egy üzenet,
Hogy a földön szép a tél,
És eljönnek az angyalok,
Ha minden hófehér.
Én egyfolytában jól vagyok,
És nem lesz velem baj,
Ha érzem azt, hogy gondolsz rám.
Már semmit nem zavar.

Te álmodj engem,
Csak fel ne ébredj!
A csillagokkal barátkozom,
A világ végén rám találhatsz végleg.
Szeretlek majd, nagyon, nagyon.

Hol vagyok, hol vagyok,
És Te hol vagy, ha szeretsz?
Szeress most, ha lehet,
Ne árulj el senkiért sem.
Nem, nem adom, nem adom fel magam,
Amíg hallod a szavam.
Hol vagy, és a szíved hol van?

És Te hol vagy, ha szeretsz?
Ne árulj el senkiért sem.
Nem adom, nem adom fel magam,
Amíg hallod a szavam.
Hol vagy és a szíved hol van?
Hol vagy, ha szeretsz?"

Republic - Hol vagy és én hol vagyok?